2014. augusztus 27., szerda

Prológus

Tudod milyen mikor az életed 180 fokos fordulatot, tesz?

Ha nem, kövesd nyomon ennek a fiúnak a történetét.
            Minden egy halállal kezdődött, majd egy ribanc barátnővel és egy halál gondolatával végződött. Senki sem tud elviselni ennyi terhet és kihívást az életben. Harry Styles megpróbálta, de ő volt az a 99,9% egyike, akinek nem sikerült.
Pszichológushoz járt, gyógyszereket kapott, vagdosta a kezét, magába burkolózott. A pszichológusa, se tudott már rajta segíteni. Utolsó mondata Harry-hez az volt hogy: „Talán nem mindenkinek való az élet.”
            Harry ezt célzásnak veszi, s öngyilkossági kísérletet hajt végre, de az nem úgy sül el, ahogy ő azt várja. 
            Kórházba kerül, ahol kezelésbe veszik, majd haza küldik. De csak rosszabbodik a helyzet, s elviszik egy elmegyógyintézetbe. Teljesen elveszti az irányítás maga felett. Összeomlik, többször hajt végbe öngyilkossági kísérleteket. A sebei csak gyűlnek- és gyűlnek. Senki nem tud rajta segíteni. Már saját magától kell megvédeniük őt.
            Egy napsütötte napon kiviszik sétálni, az intézet parkjába. Ahol benne valami megmozog azon a napon. Hogy ki vagy mi miatt? Azt nem árulhatom el, de ha érdekel a története, kövesd írásom!


______________________________________________________
Ha tetszett a Prológus, akkor kérlek hagyjatok kommentet magatok után.
Nóryxoxo



18 megjegyzés:

  1. Wáh imádom *-* Gyorsan kövit ;) Nórikám

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, még a héten jön!
      Nóryxoxo

      Törlés
  2. Nagyon kíváncsivá tettél. Hozd hamar. :)
    Csók, Mila J.

    VálaszTörlés
  3. Úristen, már imádom! :D
    Kérlek siess a következővel! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen!
      Még ezen a héten!
      Nóryxoxo

      Törlés
  4. Kedves Nóri!
    Nagyon tetszik a prológusod! Ilyen történettel még sosem találkoztam, biztos vagyok benne, hogy nagy sikere lesz, csak úgy mint az előző blogodnak is van a mai napig is! Nagyon várom az első részt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Evelyne!
      Köszönöm szépen ezt a szívmelengető kommentet, nagyon jól esett ilyet olvasni! Remélem, hogy a továbbiakban is olvasod és csak pozitívummal tudsz majd rendelkezni e felől!
      Nóryxoxo

      Törlés
  5. Jesszus!*.* Nagyon tetszik(: siess a kovivel :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm!
      Még ezen a héten olvasható lesz!
      Nóryxoxo

      Törlés
  6. naggyon jo! nekem nagyon tetszik hamar az elso reszt! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, még ezen a héten olvasható lesz!
      Nóryxoxo

      Törlés
  7. Életembe nem voltam még ilyen kiváncsi!! *-*
    Nagyon várom már az első részt! :))
    Puszi xXx

    VálaszTörlés
  8. Nekem nagyon tetszik. Nagyon vàrom az elsö részt. Huh soha életemben nem olvastam hasonlò blogot, ùgyhogy most nagyon fölkeltetted a kìváncsiságom ^-^
    Puszi: Angi ♡♥♥

    VálaszTörlés
  9. Nagyon tetszik !!! :) várom az első részt!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A héten még BIZTOS, hogy kiteszem!
      Nóryxoxo

      Törlés